kho2003
Menü
 
Így láttuk
 
Dalok
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Fórum
 
Képek
 
Kapcsolat
 
Kispest
 
Ultras Kispest
 
UK 91
 
Linkek

 

BUDAPEST-KISPEST HONVÉD  (connerth gabor)

 
2006/2007
2006/2007 : Pótlás

Pótlás

  2006.11.05. 16:49

mivel a honlap idény közben indult,így az első pár forduló lemaradt,most ezeket olvashatjátok,képekkel illusztrálva

Az idényt győrben kezdtük,itt kb 400 kispesti jelent meg,és tulajdonképpen 3 félidőn keresztül pazar szurkolást mutatott be a tábor a DAC pályán,aminek az oka az volt,hogy a nyári zápor miatt jó 45 percel később kezdődött a találkozó,melyen sajnos bár jól kezdtünk,2-0-ra kikaptunk

Aztán a Kaposvárt fogadtuk,először játszottunk csepelen jó 3000 néző előtt,melyből kb 250-en gondolták úgy hogy állójegyet vesznek,és hangjukkal is támogatják a csapatot,amelyik tulajdonképpen meg is hálálta ezt,kétszer is vezetést szereztünk,sajnos figyelmetlenségek miatt a Kaposár mindkétszer kiegyenlített,így a vége 2-2 lett.

A következő fordulóban ismét csepelen játszottunk,az újpestet fogadtuk,a Kanyar hosszú hosszú idő után ismét koreográfiával rukkolt elő,amely nagyon tettszetős lett!A meccs felemás volt,az első félidőben az Újpest volt jobb,a másodikban mi többször is eldönthettük volna a 3 pont sorsát,végülis igazságos volt az 1-1-es döntetlen.Ezen a meccsen a Kanyar fantasztikusat produkált,amit csak be lehetett vetni azt bevetettük,tüzek,zászlók,és elképesztő hangerő kb 350 torokból,még az újpestiek is csak néztek(ha már nem szurkoltak;) )!

Az elmúlt két meccs után bizakodva (és hajóval) mentünk vácra,ahol hatalmas pofont kaptunk...Az amatőr vác lefocizott minket,hiába szereztünk(egy kamu 11-esből...)vezetést,esélyünk nem volt,a lelkes váci csapat megérdemelten tartotta otthon a 3 pontot,és még a kispestiek is őket tapsolták meg,ami azért elég ritka...kb 400 kispesti volt jelen,amikor újra felzengett a "mezt vegyétek le" című dal...

Rákospalotára a tulaj és a szurkolók között kialakult helyzet miatt,az Ultras Kispest nem jelent meg szervezett formában.

Időközben az mlsz is nyíltan a szurkolók ellen fordult,melynek eredményeként egy tüntetés is lezajlott(részletesen a híreknél).
Ilyen előzményekkel utaztunk Debrecenbe,tv-s meccsre,kb 60 kispesti utazott le,néhány Csak a Kispest volt hallható,kikaptunk 2-1-re,Miski fantasztikusan védett,nélküle 6-ot kapunk az első félidőben...

 
Következő meccs


        

 
Tabella
 
Utazás
 
Képeslapküldő
 
Számláló
Indulás: 2006-09-23
 
Szavazás
Szavazás
Szerinted ki a felelős a Klubnál kialakult helyzetért?

Szurkolók
A Tulajdonos
Játékosok
Szakmai stáb
Szakmai stáb+tulajdonos
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Idő
 
A.C.A.B.
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.