Dolcetti távozott!
L.T. 2006.10.22. 18:32
Ajtót mutattak a mindenki által szeretett Maestronak
Aldo Dolcetti távozott a Honvéd kispadjáról,helyét az eddig Békéscsabán és Debrecenben dolgozó Supka Attila foglalja el. Aldo játékosként a Juventusban nevelkedett,ám nem futott be nagy játékoskarriert,így igen fiatalon edzőnek állt,dolgozott többek között a Fiorentina másodedzőjeként is,ám 2006 nyarán a Brescia segédedzői állását hagyta ott Piero Pini hívószavára,így került Kispestre. Bár sokan kétkedve fogadták,hamar bizonyította hogy megállja a helyét,hiszen a rendkívül megfiatalított csapattal igen jó eredményeket ért el,mindjárt a nyitó meccsen elhoztunk egy pontot sopronból(1-1),míg a második meccsén parádés játékkal,lazán,a futball iskolajátékát bemutatva vertük a ferencvárost(3-1 ide).Bár fehérváron alulmaradtunk(3-0),itt is helytállt a gárda a későbbi bronzérmessel szemben.Ezután 4-0-ra vertük az addig gólt sem kapó,veretlen zalaegerszeget,ekkor már a Kanyar kórusban éltette őt,a szurkolók teljesen oda voltak érte,és ez fordítva is igaz volt,több nyilatkozatában is kiemelte mennyire fontos szerepet játszanak a csapat eredményeiben az ultrák,győrben is kiemelte ezt ahol 2-1-re diadalmaskodtunk 10 év után,az újpest elleni fantasztikus győzelem alkalmával pedig a szurkolóktól kapott ULTRAS KISPEST feliratú pólóban feszített egész meccsen! A tavaszt végül az előkelő 6. helyen zártuk,amire nyáron a legelvakultabbak sem számítottak,és mindezt nem érdemtelenül,a Kispest stílusos,gyors játékot játszott,melyel a legtöbb csapat csak nagy nehézségek árán,vagy bírói segítséggel tudta felvenni a versenyt,munkályának és eredményeinek köszönhetően megint menő dolog lett Kispest szurkolónak lenni,a Bozsik stadionban az átlag nézőszám a 3000-et verdeste ősszel,amire élvonalban nálunk nagyon rég volt példa! Ám sajnos a tavasz már nem sikerült ilyen fényesre,a játékosállományban bekövetkezett változások,illetve a pini üzletpolitikája az egész tavaszi szezonra rányomta a bélyeget,a végén örülhettünk hogy nem esünk ki,és Aldo egy két hibája is előkerült,pl újpesten egy hetesbe szaladtunk bele amiért nem vette észre hogy a lilák ismerik és könnyedén kijátszák a les taktikára épülő játékunkat...Azért pozitívum is volt tavasszal,hiszen az MK-ban egészen az elődöntőig meneteltünk,azonban a vasas 3-1-re nyert a Bozsikban,és a visszavágón hiába mutatta be a Kispest a tavasz legjobb játékát(sokak szerint nemzetközi játékot produkált akkor a csapat),sajnos az 1-0-ás győzelem csak a szép búcsúhoz volt elegendő.3 nap múlva ismét angyalföldre látogattunk,és imsét elhoztuk a 3 pontot(1-2),ám ez volt a csapat utolsó meccse a szezonban ahol pontot szerzett,pedig a később bajnok debrecent is leiskoláztuk emberhátrányban,ám a szezonban több pontot már nem szereztünk. Nyáron úgy nézett ki hogy Aldo pinivel együtt elhagyja Kispestet,tárgyalt újpesten és fehérváron is szinte tuti volt hogy ő lesz edző,ám végül rövid idővel a bajnokság kezdete előtt meghosszabbította szerződését,így továbbra is ő irányította a szakmai munkát,eleinte kevesebb sikerrel,a szurkolók talán leginkább a fiatalok mellőzését kérhetik rajta számon idén,és hogy többször is rossz ütemben rossz embereket cserélt,és sokáig a kilátástalan 1 csatáros játékot eröltette,ami láthatóan nem kedvezett a csapatnak. Időközben olyan híreket lehetett hallani hogy többen is fúrják a játékosok közül,talán ennek eredménye lett hogy pompert és Tóth Ivánt a juniorba száműzte,mely lépés után a csapat megverte az addig dobogó közelben lévő Tataányát idegenben(1-2),majd ideji legjobb játékával a sopront is felülmúlta csepelen 2-0-ra. És ekkor,amikor úgy tűnt hogy Aldo munkája beérik,és elkezd feljönni acsapat,robbant a bomba,miszerint Aldo Dolcetti lemondott a Honvéd vezetőedzői posztjáról,és más elfoglaltságot keres magának. Az ügy furcsasága,hogy fél órával később már az ú edző,Supka Attila tartotta az edzést a fiúknak... Aldo Dolcetti összességében eredményes volt Kispesten,azt hiszem lehet ezt mondani,a klub imidzsén rengeteget javított,és az is igaz,ő volt az elmúlt 15 esztendőben az egyetlen edző,aki egy egész szezont töltött a csapatnál úgy,hogy a következőt is vele kezdte a csapat...
Sok sikert Aldo,köszönjük amit értünk,a Kispestért tettél,ezúton kívánom Neked hogy legyél mindig sikeres,találd meg a számításod,és kérlek,soha ne felejtsd el a Kispestet! OIOIOI OIOIOI ALDO MAESTRO UNI DI NOI!
|